Skót tánctanítás

Csórompuszta - 2024. június 29

Tánctanár: Szakolczai Ildikó
Segéderő: Cziráki Dóra
Táncok:

Június 29-én, szombaton Dórival a Vigántpetend melletti Csórompusztán tartottunk skót táncházat egy esküvőn. A vőlegény gyerekkorában néhány évig a családjával Skóciában élt, és voltak többször Ceilidh-n, innen jött az ötlet. Azért a biztonság kedvéért tavaly egyszer-kétszer a táncházunkba is eljöttek föleleveníteni a régi emlékeket, és a menyasszonynak is megmutatni, milyen is az a skót tánc.

Itt a csórompusztai majorságban és magtárban rendezték meg először a Kapolcsi Művészeti Napokat, ebből nőtt ki aztán a Művészetek Völgye. A majorság gyönyörű dimbes-dombos területen helyezkedik el közepén a magtárral, a dombtetőn 4-5 kisebb épülettel, körben sátorhelyekkel. A táncházat a magtár előtti nagy, füves téren, a tűzrakóhely körül tartottuk, a zenét most is a Dagda szolgáltatta. A násznépből jó sokan beálltak táncolni, és voltak páran, akik a meleg ellenére végig kitartottak. Az örömapa Scotland feliratú pólóban táncolt.

Az elején nagyon sok kisgyerek is volt, ki egyedül, ki a szülővel együtt, ezért az első három táncnál inkább a nem párcserés változatnál maradtunk.

Szerencsére nagyon ügyesek voltak a résztvevők, a kicsit nehezebb, párcserés táncokat is gyorsan megtanulták.

Végül az örömanya kérésére az Auld Lang Syne-t is elénekeltük.

Mi Dórival nagyon jól éreztük magunkat, sok jófej emberrel találkoztunk, és egy kicsit kalandos éjszakai vonatozás után még éjfél előtt vissza is érkeztünk Budapestre.

Ildikó

[Saját táncházaink]   Vissza a BSTK honlapra

 

...